Mindenki másképp csinálja
A debreceni Bor- és Jazznapok pénteki rendezvényén az időjárás is kegyesnek bizonyult és zavartalanul pereghettek az események. A Játszótér színpadon öt együttes lépett fel, akik kivétel nélkül mind komolyan vették a játékot: nem csak előadták, hanem saját maguk komponálták is a megszólaló darabokat.
E sorok írójának egyszerre könnyűvé és nehézzé is tette ez a beszámolót: egymástól igen határozottan különböző stílusok jelentek meg, egyértelműen fantasztikus előadásokban. Hiszen mindenki olyan zenét ír, amit önmaga legszívesebben játszik. Így mindenki testre szabott feladatot kapott, amit technikailag kiválóan uralt és közben lubickolt is a saját karakterének megfelelő muzsikában. Nagyon távoli világok, a bennük otthonos lakókkal – avagy „mindenki másképp egyforma”.
Elsőnek Lakatos Gabriella és Sárosi Áron Voice and Bass Duója játszott. A fiatalok bemutatkozója pompásan sikerült; az igen nehéz ének-basszusgitár formációban is megtalálták a hangjukat. A kis létszám és a nem létező ritmusszekció miatt sokszoros feladatkörben kellett mindkettejüknek jelen lenniük, de magabiztosan uralták a színpadot. Sok rövidebb szám hangzott el, amelyeknek csak egy része volt saját szerzemény, a többi standard pedig általában híres előadások újraértelmezéseként szólalt meg. A korai időpontban még csak gyülekező közönség szívesen hallgatta az első fellépőket.
Átállás után Gereben Zita quintetje következett. Horváth „Tojás” Gábor zongorázott, Csókás Zsolt gitározott, Takács Donát basszusgitározott és Gálfi Attila dobolt; a névadó énekesnő vezetésével saját három lemezük anyagából válogattak, néhány standarddel megfűszerezve a programot. Visszagondolva a műsorra, a legjellemzőbb vonás a mosoly volt: életteli, vérbő, lelkes előadást hallhattunk-láthattunk, az időnként popos, máskor funkos, de mégis jazzes zenében jól érezte magát az együttes és a közönség is. A már lemenőben levő nap még égető sugaraival mit sem törődve játszottak, a szó minden értelmében, a szaporodó hallgatóság pedig örömmel figyelte ezt, a végén nagy tapssal megköszönve az élményt.
Utánuk Váczi Eszter és a Quartet (Schneider Zoltán – gitár, Gátos Iván – billentyűk, Gátos Bálint – basszusgitár, Gyenge Lajos – dobok) következett. Zenéjük legjellemzőbb vonása a történetmesélés. Eszter bevallása szerint többnyire életrajzi ihletettségű események, érzések, képek ezek, elsőrangú szövegekben és különleges zenében megfogalmazva. Mindegyik önálló egyéniség, nehéz jelzőt találni a stílus leírására… Ami biztos: a muzsikán kívül Eszter sajátos hangszíne és az összes résztvevő briliáns technikai tudása, valamint gazdag fantáziája teszi még teljesebbé a tablót, mely próbálja visszaadni a koncert benyomásait. Az elkapott beszélgetés-foszlányok alapján talán ez az együttes vonzotta a legtöbb célzott látogatót – hatalmas tapssal köszönte meg a hallgatóság a produkciót.
Éles váltás következett a Sunna Gunnlaugs – Kézdy Luca duó színpadra lépésével. Az izlandi zongorista és a magyar hegedűs közös játéka nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött, azóta ez a második alkalom, amikor saját szerzeményeikkel megmutatják magukat. A ritmusszekció nélküli zenekar és a gyakran atonális intrók a klasszikus kortárs improvizációkat idézték, a számok maguk is komolyabb, nagyobb elmélyülést igénylő művek voltak. A jó órányi anyagban egyetlen feldolgozás szerepelt, George Michael „One” című daláé, talán itt lehetett legjobban megfigyelni a duó tagjainak a zenéhez való hozzáállását, és ez a muzsika is megerősítette, hogy nagy tudású, mély muzikalitású hangszeresekkel állunk szemben. Sajnos eddigre már a késői óra, a hűvös este miatt megfogyatkoztak a kifejezetten a koncert miatt jelenlevők, de a kitartók hálásan köszönték meg a hangversenyt.
Az előző bekezdés utolsó mondatából következően alig néhány asztalnyi közönség maradt, akik a Trans-formation éjfélkor kezdődő műsorát elsődleges figyelemmel követték. Kár, mert nagy élmény volt a Pozsár Eszter (fuvola, szaxofon), Eichinger Tibor (gitár), Frey György (basszusgitár) és Pusztai Csaba (dobok) alkotta quartet zenéjét hallgatni. Az Eichinger és Pozsár kompozíciók Váczi Eszter történetmesélős számaihoz hasonlítanak, csak hangszeres változatban: az igen beszédes címek sugallta karakterek jelennek meg a zenében, sok humorral, helyenként már-már karikatúraszerűen. „Jazzmatiné az üvegházban”, „Lámpás keringő” - kíváncsian várja az ember, milyen lehet. És aztán széles mosollyal hallgatja, mert örömmel játsszák a színpadon, és mi, a közönség, pedig szinte magunk előtt látjuk a jól elkapott jeleneteket. Még ha a visszajelzés csendesebb is volt, méltó befejezést kapott a fesztivál pénteki napja.
