JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 19.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Lemezpolc kritika:
Gáspár Károly - Centuries Suite

Gáspár Károly: Centuries Suite 2022. március 29., Neumann Balázs

gaspar-karoly-centuries-suite.jpg

Gáspár Károly - Centuries Suite (Tom-Tom Records)


Gáspár Károly első szólóalbumát nagy várakozással vettem a kezembe, a művész eddigi lemezeit ismerve mély, szellemi- és szakmai minőséget feltételezve. Talán lehetne röviden, 8-10 mondatban is összefoglalni a hallottakat, de méltatlannak érezném, lévén, hogy impozáns anyag, s megtisztelő a felkérés, a quasi „külső fül” szerepére.

Trióval játszani -ahogy Károly gyakran teszi- szakmailag talán felszabadultabb érzés, a pillanat energiáinak minősége mindhárom muzsikuson múlik, így némiképp szabadabb az ember. Szólóban viszont hatalmas teher nyomja a zongoraművész vállát egy olyan hazában, ahol nem csak a közönségnek, de a kortársaknak is szeretnénk némiképp megfelelni. A művészt személyesen ismerve persze tudom, hogy a Jóistennek szeretne elsősorban megfelelni, de Őróla tudjuk, hogy milyen elnéző tud lenni…

Tehát a szólólemez igazán nagy felelősség. Zenekarral a muzsikus az egész darab minőségét szem előtt tartva nem vesz fel egy másik verziót, újabb „take”-et az adott kompozícióból, ha az némiképp esetleg tartalmaz olyan zenei jeleneteket, ahol nem makulátlanul sikerült valami, de összességében mégis egy kiváló hangulatú közös muzsikálás született. Nem úgy a szólólemez esetében, ahol minden pillanatot, minden billentést, minden zenei frázist, dinamikát, agogikát, frazeálást szeretnénk úgy rögzíteni, hogy életünk további részében nyugodt szívvel, s büszkén reprezentálhassuk azt a kicsiny tudást, amit megkaptunk, amiért oly sokat dolgoztunk. Ma már a világon bárki, tulajdonképpen a lemez megjelenése pillanatában meghallgathatja azt, amivel mi muzsikusok egyfajta lenyomatként szeretnénk elmesélni a gondolatinkat a világról, magunkról, s ez bizony felelősség.

Ezekkel a gondolatokkal kezdtem meghallgatni Gáspár Károly első szólóalbumát, egy pohár borral, és egy nagyon jó minőségű fejhallgatóval.


Part I

Sokat foglalkoztam a különböző hangnemek megfoghatatlan, szavakkal nem kifejezhető, de számomra egyértelmű tulajdonságaival. Sem zeneelméleti, sem fizikai magyarázatom nincs rá, de a G moll hangnemhez tartozó egyes fokok funkciói mély, bensőséges, „otthon vagyok” érzést adnak számomra. A festőművésznek nincs kedvenc színe, hiszen a végtelen variációk egy bizonyos sorrendbeállítása az adott pillanat kiemelt figyelmet érdemelt megjelenése. A zenésznek sincs kedvenc hangja, vagy hangneme, mégis az első pillanatban megszólaló G moll lecsendesített, s ismerős érzésként azonnal beszínezte a környezetet olyanná, ahogy azt én is szeretem. A kifinomultan tagolt téma, az érzékeny billentés, a puhaság, a pátosz színezik az első pillanatokat.

A bizonyosan improvizációból született „Part I.” című mű mára kompozícióvá érett, s ismerős, sokszor mégis meglepő színekkel, harmóniafordulatokkal lett méltó nyitánya a lemeznek.


Part II

A klasszikus szekvenciákban sokan gyönyörködtünk már a Bach-korálok óta. Gáspár Károly egy olyan, folyamatosan moduláló szekvencia-témát mutat a lemez második darabjában, ami szakmailag értelmezve izgalmas szédülést okoz, s amitől a nem muzsikus hallgató pedig nagy valószínűséggel félig tátott szájjal mosolyog majd.


Part III

Ismerős, szívet csavaró érzések kerítettek hatalmukba a harmadik darab hallgatásakor. Kavarogtak bennem Keith Jarrett „Tokyo”-ban, „Rio”-ban rögzített improvizált koncertfelvételei, a „Dark Intervals – Ritual Prayer”-je, A „Recitative”, s megannyi egyéb „Jarrett-gondolat” emlékei. Gáspár Károly „zenei szívére” az egyik legnagyobb erővel Jarrett munkássága hathatott, de ezen cseppet sem csodálkozom, vagyunk még így jó néhányan.


Part IV

Mély romantikával tárja ki elénk szívét a művész a negyedik részben. Klasszikus zenei szeretete, azon belül is a romantikus korszak csodálata hallatszik a játékán. A darab megformálásakor a dúrba váltó középrész arpeggio-i, s a visszatérő vezérmotívum is a tiszta, sallangoktól mentes romantika korszakát idézi.


Part V

Minimum egy fúvós sextetet, de akár vonósnégyest, vagy nagyzenekari hangszerelést is el tudok képzelni az ötödik rész témájához, még sincs hiányérzetem. Gáspár Károly megoldja azt a nehéz feladatot, hogy a dallam, a harmóniák, a basszusvezetés és a teljes ritmikai szövet is jelen legyen úgy, hogy a hallgató szinte az egész zenekart hallja. Lendületes téma, izgalmas harmóniavezetés, blues-os témazárás, és orgonapontos improvizáció. Dinamikailag itt nyílik ki a lemez, de nem harsányan, csak magabiztos sodrással. Szeretem hallani az atmoszférát, a húrok felmelegedéséből adódó intonációs változásokat, a „reccsenést”, amelyet a rezonáns oly lendülettel lök szét az éterben, a pedál koppanását, Gáspár Karcsi szíve tempóját. A finoman visszaérkező téma engem is visszahoz a jelenbe, s a váratlan befejezés hatalmas űrt hagy a szívemben.


Part VI

Evans-i harmóniák klasszikus ízzel, mégis jazz-es telítettséggel. A legegyszerűbb hármashangzatoktól a klasszikus-jazz-alterálási lehetőségek csúcsáig, az ellenpontos vezetés, a belső szólamok megjelenésétől a tercpárhuzamokig mindent felvonultat Gáspár Károly ebben a szerzeményben. A hangszerelésileg és harmóniailag is sűrű téma határozott billentéssel és magabiztos előadással válik szakmailag és zeneileg is izgalmas darabbá.


Part VII

A lemez felépítése, a darabok sorrendje igazán jól lett megválasztva. A pátosz, a romantika, a modulációs, vagy hangnemi „sűrűség” itt csúcsosodik ki. Jönnek a dúr-moll parallel akkordok, picit beleérünk a az alfa harmóniák világába, a kromatikus párhuzamokba, a szabad zene eszmeiségébe. Mégsem teljesen egyenértékű minden hang, a tonális egyensúly ebben az improvizációban is jelen van. A darab aranymetszésén megszólaló abszolút tonális-zenei téma és a pulzáló két harmóniára (domináns főági tengely vs. tonika) való improvizáció egyensúlyt hoz az egyébként is nagyszerű arányokkal felépített kompozícióba.


Part VIII

A nyolcadik rész, ahogy én érzem egyfajta, megnyugvás, befejezése a hallott 7 tételnek, 7 egységnek. A soul-os harmonizáció, a pop-os-latinos lüktetésű orgonapontos téma után az I. fok szextfordításán így megállni: erre mondjuk, hogy „nem ér!”, vagy mégis? Gáspár Károly nem akarja lezárni a mondandóját. Az erős VI. fokot még álzárlatként elfogadnánk, de egy gyenge tonikai mellékfunkción „zárni” több, mint jelzés!

Folytatás következik, az élet, az idő folyamatosan halad előre, s mi csak egy pillantást kaptunk az időben Gáspár Károly pillanatnyi gondolataiból.


Smile

Két méltán ismert standard, amelyet a művész úgy harmonizált meg, hogy egészséges arányban hallhatunk klasszikus-zenei fordulatokat, illetve jazz-harmóniákat. A transzponált témában már inkább a jazz felé billen a mérleg, majd újra a klasszikus elemek kerülnek felszínre. Az improvizációban kiteljesedő téma már visszatérésekor egy elegáns kódában zárul.


Moon River

A modulációktól, a finom billentés hatására tágra nyílt szemmel és szívvel fogadom be Gáspár Károly „Centuries Suite” című szólóalbumának záró darabját.


Szívből gratulálok ehhez a fontos lépcsőfokhoz!

Mindenképp hallgassák meg ezt az albumot, csak épülünk belőle!


Gáspár Károly: Centuries Suite (Tom-Tom Records 2022)


1. Centuries Suite Part I


2. Centuries Suite Part II


3. Centuries Suite Part III


4. Centuries Suite Part IV


5. Centuries Suite Part V


6. Centuries Suite Part VI


7. Centuries Suite Part VII


8. Centuries Suite Part VIII


9. Smile


10. Moon River


Gáspár Károly – zongora


Vissza a lemezhez