Világsztárok Magyarországon – Trombita és klarinét szárnyalás a Tisza partján
2011. november 11., Dr. Sümeghy László
Az 1978 áprilisában megtartott Szegedi Jazznapokon különböző helyekről érkező (Magyarország, Kelet-Európa, Nyugat-Európa, USA), különböző stílusban játszó (jazz-rock, dixieland, mainstream) együttesek és szólisták léptek fel.
A legnagyobb érdeklődés Carmell Jones (1936-1996) amerikai bebop trombitás fellépését előzte meg. Ő is egyike volt az Európába áttelepült amerikai zenészeknek, akik szólistaként léptek fel helyi ritmusszekciók kíséretével. A kinyomtatott plakátokon még csak Carmell Jones neve szerepelt, de a Szegedre érkezők már tudták: újra fellép a múlt évben Budapesten és Debrecenben óriási sikert aratott Tony Scott (1921-2007) klarinétos is. Ennek mindenki örült, a kettő mégis jobb, mint az egy.
A két amerikai szólistát most Pege Aladár triója kísérte Szakcsi Lakatos Bélával és Jávori Vilmossal. Az amerikai vendégek előtt a trió játszott Pege Aladár saját szerzeményeiből és népdal feldolgozásaiból. Majd feltűnt a színen a két vendég, a műsor és a fesztivál légköre egyből megváltozott, elkezdődött a már Debrecenben Tony Scott-nál megtapasztalt varázslat. A két szólista hol együtt, hol külön-külön játszott a műsorblokkban. Együtt játszottak és scat-eltek például a „Perdido”-ban, az Ellington repertoár egyik gyöngyszemében. Nekem nagyon tetszett az "Over the Rainbow" Carmell Jones játékával. Tony Scott itt is eljátszotta a "Blues for Charlie Parker" című szerzeményét (trióval, Carmell Jones nélkül). Érdemes összehasonlítani – persze, akinek lehetősége van/volt rá - a kompozíció budapesti és szegedi előadását, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy a jazzben egy számot soha nem lehet kétszer egyformán eljátszani. Bemutatja azt is, hogy milyen nagy a kihívás a világsztár szólisták előtt, akiknek szinte nap, mint nap más kísérőkkel, más stílusban és felfogásban játszókkal kell közösen bizonyítani a hallgatóság előtt, esetleg - ha kell - egyedül vinni a produkciót. Szerencsére ez utóbbi eset a magyarországi Tony Scott fellépéseken nem fordult elő, de a számnak két nagyon különböző előadása sikeredett Budapesten és Szegeden. A budapesti előadásban a klarinét szólam végig jelen van, mindeközben a Csík Gusztáv Trió a szólistával egyenrangúan vesz részt a produkcióban, az alkalmi összeállítás szinte összehangolt zenekarként működött. A szegedi előadásban a szám három részre tagozódott. Kezdődött a klarinét szólóprodukciójával, amelyben a Trió szinte csak jelképes kíséretet adott. A szám középső része a Trió önálló előadása volt, benne Pege Aladár bőgőszólójával, majd a harmadik részben visszatért az első részben megismert változat. Egy szám, azonos szólista, különböző megközelítés, különböző felfogású zongora és bőgő kíséret. Anélkül, hogy kétségbe vonnám bármelyik változat sikerességét és színvonalát, én - nem tagadom - nagyon szeretem Csík Gusztáv játékát, akár szólistaként, akár kísérőként (legyen a szólista Tony Scott, Johnny Griffin vagy egy énekesnő, akár évekkel ezelőtt, akár mostanában).
Az első napi fellépése után Carmell Jones elutazott (sajnos, őt sem láthatjuk többet vendégül…), de Tony Scott maradt, bár hivatalos fellépése már nem volt. Egy olyan zenésznek, aki szereti a zenét, az előzetes program nem akadály. Nem véletlenül írtam a bevezetőben a különböző fellépőkről. Először a szegedi Molnár Dixieland fellépésébe társult be, kihasználta a zenében egy másik klarinétos, Molnár Gyula társaságát. A dixieland egyébként sem idegen terep Tony Scott számára. Abban a periódusban, amikor Magyarországon többször járt, fellépett Csehszlovákiában is. Sőt, a Supraphon kiadásában egy dixieland lemez is megjelent közreműködésével. Nekem is megvolt ez a lemez, de sajnos áldozatául esett a bakelit lemezeim CD-re történő csereberélésének. Emlékeim szerint ezen is játszották a "Blues for Charlie Parker"-t.
Tony Scott nemcsak klarinétos társat, hanem szaxofonost is talált, hiszen a klarinét mellett Ő is játszott tenor- és bariton szaxofonon is (és persze énekelt is, ha olyan volt a szám). A másik "szívélyes vendéglátó" Janusz Muniak Quartet-je volt, ez a post bop, free stílus tájékán, határán játszó lengyel együttes. Janusz Muniak (1941) kiváló tenoros, nagyobb hírnevének akadálya valószínűleg az volt, hogy akkoriban Zbigniew Namyslowski (1939) és Michal Urbaniak (1943) mellé talán csak Adam Makowicz (1940) tudott felzárkózni hírnévben, a többiek sajnos hátrányos helyzetben voltak. Janusz Muniak szegedi játékáról nem tudom, hogy létezik-e még a rádiós felvétel, de az akkori produkció megismeréséhez ajánlani tudom a szegedi fellépés után a Muza kiadónál felvett "Question Mark" lemezüket (persze Tony Scott nélkül).
Összefoglalva: a Szegedi Jazznapokon Tony Scott először Carmell Jones-szal adott közösen egy szenzációs koncertet, utána pedig a második napon műsoron kívüli alkalmi fellépéseivel örvendeztette meg a hallgatóságot és a zenésztársakat. A következő magyarországi fellépésére sem kellett sokáig várni, egy hónap múlva következett a székesfehérvári "Videoton Interjazz Fesztivál", ami viszont - sajnos - az utolsó volt nálunk.
