JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. március 29.
Come Sunday2020. március 29.
Lloyd, Charles: 82020. március 28.
Shri: The Letter2020. március 26.
Poor, Ted: You Already Know2020. március 24.
MARADJ OTTHON!2020. március 22.
Monder, Ben: Day After Day2020. március 22.
Cegléd, Szabadság tér 5.2020. március 17.
A HOLD FÉNYÉBEN2020. március 05.
Ferenc Nemeth is calling2020. március 02.
Ray Brown (1926-2002)2020. március 02.
HÁROM KÉRDÉS - Nagy Emma2020. február 21.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS2020. február 19.
Az év fiatal jazz-zenésze V.2019. szeptember 14.

Világsztárok Magyarországon

Világsztárok Magyarországon – a IX. Alba Regia Videoton Interjazz Fesztivál Székesfehérváron, 1984. május 26–27. – I. rész

A fehérvári nemzetközi jazztalálkozók sorában a kilencedik volt talán a legkülönösebb, és mégis az egyik legemlékezetesebb. Különös, mert első alkalommal tartott csupán két napig. Emlékezetes – a második napi egész estés AEC-koncertnek köszönhetően.

A bevezetőben olvasható mondatok bővebb kifejtést igényelnek, ugyanis a különösség és az emlékezetesség valójában oki-okozati összefüggésben is vannak egymással. A világhírű Art Ensemble Of Chicago költsége a fesztiválra szánt összeg mintegy 2/3 részét felemésztette, így a rendezőknek le kellett mondaniuk az idestova másfél évtizedre visszatekintő háromnapos időtartam hagyományáról. A jazz barátai megértették a kényszerű változtatást, nem is lehetett hallani egyetlen tiltakozó hangot sem; annak is örült mindenki, hogy a fesztivál teljes második napját a chicagóiak kétrészes előadása tölti ki. A különösséget tehát nemcsak a két napra szűkített időtartam jelentette, hanem egy furcsa, félrebillent aszimmetria is: a szombati napot négy különböző formáció foglalta el – nagyjából hasonlóan a korábbi gyakorlathoz, míg a vasárnapi program teljes egészében a chicagói sztároké volt, mégpedig kétszer negyvenöt percre! Nem is beszélve arról, hogy a második napra órák alatt elkapkodták a jegyeket, állítólag ötször annyi jegy is elfogyott volna; az elsőre azonban még aznap is bőven kapható volt a belépő. Pedig a szombati napon is felléptek neves hazai és külföldi együttesek, szólisták. Mégis: a vasárnapi program olyan felejthetetlen élményt nyújtott, hogy tagadhatatlan: elhomályosította az előző napi műsor nagy részének emlékét.

Jól értesült körökből származik az adat, hogy a fő szponzor VIDEOTON vállalat csaknem másfél millió forinttal támogatta a fesztivált. Ekkora támogatást jazz rendezvény nálunk mindaddig soha nem kapott. (Vigyázat! Ennek az összegnek mai értéke legalább százmillió lenne.)


musorfuzet84.jpg

musor-84.jpg


A hírverésben és az információban ezúttal is kitett magáért a helyi és az országos sajtó egyaránt. Az Országos Rendező Iroda által kiadott műsorfüzet is elegáns, de nem annyira reprezentatív külsejű, mint a legutóbbi, az 1981-es volt. (Mindkettőt a neves fehérvári képzőművész, Ecsedi Mária tervezte.)  És a műsorfüzetről jut eszembe még egy különlegesség, ami a fehérvári jazzfesztiválok történetében mindaddig nem volt tapasztalható: a füzet 3. oldalán olvasható műsorhoz képest semmiféle változás nem történt. Még az együttesek fellépésének sorrendjében sem! Ez a jazzfesztiválok esetében olyan ritka, mint a fehér holló. A füzet szövege is – beleértve a fellépő együttesek bemutatását – szinte teljesen hibátlan, eltekintve a szaxofon ominózus „ksz”-es írásától. (Pedig már az 1982-es helyesírási szótárban is x-szel szerepel a hangszer neve; az 1984-es szabályzat szerint pedig „a magyarosan írt közkeletű idegen szavakban a ksz-nek ejtett x-et általában megtartjuk”.)

Visszatérve a sajtóhoz: a Fejér Megyei Hírlapban olvashatjuk a legkorábbi beharangozót (május 25.), a fesztiválról szóló részletes cikket (május 29.), továbbá egy interjút az Art Ensemble tagjaival (június 2.) – mindhármat Tódor János tollából.


fmh-beharangozo-84.jpg

fmh-cikk84.jpg


Az Esti Hírlapban is találtam egy beharangozót (május 26.) és egy beszámoló cikket is (május 31.).


estih-beharangozo84.jpg


Az Új Tükörben egy rövid hír olvasható (június 10.), részletes beszámoló jelent meg sok képpel a Film Színház Muzsika-ban (június 16.), valamint a Magyar Ifjúságban (július 6.) is.


fszm84-cikkszoveg.jpg


A Magyar Zeneművészek Szövetsége JAZZ magazinjának ’84/2. számában olvasható „Feketék Fehérváron” című cikk kizárólag a chicagói zenekar műsorát elemzi – hasonlóan az Esti Hírlap már említett május 31-ei cikkéhez.

Ezen a fesztiválon sajnos nem készítettem magamnak jegyzeteket. Az Art Ensemble második napi műsora pedig akkora élmény volt, hogy szinte törölte a memóriámból azt, ami az előtte való napon történt… Az emlékfoszlányaimat azonban leírom, és kérem olvasóimat, hogy egészítsék ki azokat a mellékelt cikkmásolatokból!


szupertrio-84-fszm.jpg


vukan84-magyifj.jpg


bontovics84-magyifj.jpg


berkes84-fszm.jpg


Május 26-án, szombaton 19 órakor a Szupertrió műsorával indult a fesztivál első napja a Vörösmarty Színházban. Szokásos énekes-szólistájuk Bontovics Kati, a trió tagjai Vukán György (zongora), Berkes Balázs (bőgő) és Kőszegi Imre (dob). A műsorfüzetből megtudhatjuk, hogy a trió „három évvel ezelőtt egy görögországi kiadású lemezzel mutatkozott be”. Tódor János a Hírlapban azt írja megnyitó műsorukról: „Régóta tudjuk, hogy ők itthon a legjobbak, de ilyen önfeledtnek talán még sohasem hallottam őket.” J. Király István a Film Színház Muzsikában megjelent írásában már Vukánék bemutatkozása kapcsán attól tart, hogy „… beláthatatlan hosszúságú estének nézünk elébe.” Azt írja, hogy a muzsikusok „… bármennyire is igyekeztek időn belül maradni, a közönség újabb ráadásokat provokálva megakadályozta ezt.” Végül megállapítja, hogy „a Trióval fellépő Bontovics Kati produkciója a második ráadásként előadott blues-témában vált átütő sikerűvé, mind a négyen előadói képességük maximumát nyújtották.”


allegro-musorfuz.jpg


alexejgagarin84-magyifj.jpg


A moszkvai Allegro volt a következő fellépő. A műsorfüzetben olvasható, hogy az együttest a zongorista-billentyűs Nyikolaj Levinovszkij alapította a hatvanas évek végén. Eleinte folklór-ihletésű kamara-jazzt, majd a hetvenes években jazz-rockot játszottak. 1979-ben Moszkvában, az országos jazzversenyen több mint száz benevező közül nyerték el az első díjat. A Vörösmarty Színházban modern fúziós zenét hallhattunk tőlük. (A Film Színház Muzsika cikkírója szerint „a jazz fő vonulatához sorolható lendületes, néha túlzottan erőteljes zenét”.) Egyébként a sajtóban megjelent cikkek egybehangzóan a vezetőt, Levinovszkijt emelik ki – komponistaként és szólistaként egyaránt. J. Király István említi cikkében, hogy Chick Corea egy szovjetunióbeli turnéján találkozott az orosz zongoristával, majd hazatérve elismerően nyilatkozott játékáról és kompozícióiról. A műsorfüzetben csak két fúvós (egy alt- és egy tenorszaxofonos) látható az Allegro fényképén, a Magyar Ifjúság cikkírója viszont három fúvóst említ, és kiemeli azok remek együttjátékát a fesztiválon. Dicsérőleg említi még a dobost, Alekszej Gagarint is. A zenekar előadott számainak nagy részét Levinovszkij komponálta, ráadásként azonban egy jól ismert standarddel, Ellington és Tizol közös szerzeményével: a Caravan-nal búcsúztak el a közönségtől – mégpedig remek előadásban. (Sajnos a zenekar minden tagját nem tudom név szerint felsorolni.)


szabados-musorfuz.jpg


stivin84-fmh.jpg

stivin84-fszm.jpg


A közép-európai kortárs-jazz két kiemelkedő alakja, Jiří Stivín és Szabados György zenei találkozásának lehettünk szem- és fültanúi a szünet után, a következő műsorrészben. A fesztivállátogatók közül sokan megkérdőjelezték az ötlet komolyságát – mármint hogy két ennyire különböző beállítottságú, szuverén zenei egyéniséget hozzanak össze egy közös koncertre… Bevallom, kicsit magam is kételkedtem az elgondolás sikerében. Ámbár a különbözőségek mellett van náluk egy lényeges közös pont is: mindkét művész mélységes hittel és odaadással járja (járta) saját útját. A kétkedők aggodalma tehát alaptalan volt. Stivín és Szabados az 1983-as újvidéki fesztiválon hallották először egymás játékát, és már akkor felvetődött az együttjátszás gondolata. A fesztivál előtti napokban a budapesti próbák során alkalmuk volt alaposan megismerkedni, zenei elképzeléseiket egyeztetni, és lelkiismeretesen felkészültek a közös produkcióra. Hadd idézzem a Film Színház Muzsikából, J. Király István cikkéből a közös műsorra vonatkozó részt: „A kortárs magyar jazz korszakalkotó pianistája és a zenevirtuóz fúvóshangszeres páratlan szuggesztivitású játékkal ajándékozták meg hallgatóságukat. Két lenyűgöző egyéniség találkozásának lehettünk tanúi, amelynek jellemzésére a műfaji kategóriák kínosan szűkek. Ez a muzsika már nem nevezhető jazznek; népzenének vagy kortárs zenének még annyira sem. Szintetizálja ezek elemeit, de nem pusztán emiatt több. Szabados és Stivín zenei felfogásából, kivételes képességeiből olyan hangzás született, amely szavakkal csak körülírható mély sodrású érzéseket indukál. E kristályos csillogású világ legmelegebb, legbarátságosabb fénye Stivín sziporkázó humora volt.”

A fesztivál első napjának negyedik és egyben utolsó fellépőjeként egy nemzetközi összeállítású együttest láthattunk-hallhattunk a Vörösmarty Színházban. A Toto Blanke’s Electric Circus-ról van szó, amelynek a székhelye az akkori Nyugat-Németország Észak-Rajna-Westfália tartományában, Paderborn városában volt. A gitáros Blanke maga is ott lakott, és ha nem tévedek, lemezkiadóként is tevékenykedett. (Pontatlanság esetén főszerkesztőnk majd kijavít.) Mivel a tartomány Hollandiával határos, könnyen érthető, hogy a holland billentyűs Jasper Van’t Hof is együttműködött a zenekarral. A két magyar zenész tagságát már nehezebb lenne ekként magyarázni. Tény az, hogy a szaxofonos Lakatos „Tony” a nyolcvanas évtizedben szoros kapcsolatban volt Totóékkal, és az évtized elején ezt a dobos Szende Gáborról is elmondhattuk. (Például Tónikával együtt szerepelt az Electric Circus „Bella Donna” című 1983-as nagylemezén. A fesztiválon fellépő összeállításból hátravan még a német bőgős Norbert Dömling, és nem utolsósorban Charlie Mariano, az amerikai születésű szaxofonos-fuvolista, akiről kicsit részletesebben is meg kell emlékeznem. Tehát nem túloztam, amikor nemzetközi felállásúnak tituláltam a szombati fesztiválnap-záró együttest az ismertetés elején; hiszen német, magyar, holland és amerikai muzsikusok is szerepeltek benne.


blankemariano84-magyifj.jpg


Charlie Mariano volt talán az 1984-es Interjazz Fesztivál első napján a fellépők közül az egyetlen nemzetközileg ismert név, akit – hasonlóan az 1978-ban nálunk turnézó Tony Scott-hoz – akár igazi világsztárként tisztelnénk, ha élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte volna, nem járta volna be Japánt, Indiát, Európát, hogy végül az utolsó mintegy négy évtizedet németországi lakosként töltse el. Így csak a „beavatottak” ismerik. Olasz bevándorlók gyermekeként született – Carmine Ugo Mariano névvel – Bostonban, 1923-ban, és Kölnben halt meg 2009-ben. Zenei tanulmányait a Berklee főiskolán végzi el, amelynek a későbbiek során tanára is lesz. Alt- és szopránszaxofonon, valamint fuvolán játszik, később egy indiai fúvós hangszer játékát is elsajátítja. Az ötvenes években Stan Kenton zenekarában tölt hosszabb időt – két alkalommal is. 1959-ben feleségül veszi egyik tanítványát, a tehetséges fiatal japán zongoristanőt, Toshiko Akiyoshi-t (aki a mi Szabó Gáborunkkal együtt végezte el a Berklee iskolát), kvartettet alakít vele, több lemezt készítenek, és a hatvanas évek elején évekig Japánban élnek. (Érdekességként említem meg, hogy Toshiko Akiyoshi második férje az a Lew Tabackin, aki alig néhány nappal ezelőtt Budapesten, a mátyásföldi Rácz Aladár Zeneiskolában csodálatos koncertet adott „a szaxofon és a szaxofonosok napja” vendégeként.)

Mariano 1964-ben Európába látogat, majd újra Bostonban, a Berklee-n tanít. Az Egyesült Államokban többek között Charlie Mingus-szal, Elvin Jones-szal és McCoy Tyner-rel játszik együtt. 1971-ben (Nyugat-) Németországba költözik, és ott él haláláig második feleségével, Dorothee Zippel festőművésznővel. Európában többek között az United Jazz & Rock Ensemble-lal valamint Eberhard Weber-rel való együttműködése közismert. Ahhoz a csoporthoz tartozik, akik az ECM lemezkiadó támogatásával egy újszerű hangzást és egyúttal stílust igyekeznek kialakítani. A csoportosuláshoz amerikai és európai illetőségű zenészek egyaránt tartoznak, sőt gyakran ázsiai (főleg indiai és pakisztáni) muzsikusokat is befogadnak, így koncertjeiken, felvételeiken a világzene felé is nyitnak.  Magyarországon először 1977-ben a debreceni Jazznapokon láthattuk-hallhattuk Mariano szaxofon- és fuvolajátékát – Eberhard Weber „Colours” együttesével. Ezzel a zenekarral 1979-ben újra szerepelt hazánkban, utána pedig, nem sokkal az 1984-es fehérvári fellépése előtt, április 15-én a Pesti Vigadóban adott hangversenyt Rainer Brüninghaus zongoristával duóban. (E koncert alkalmával főszerkesztőnk „A létező zenék szintézise” címmel interjút készített a két zenésszel a JAZZ folyóirat 1984/2. számába.)

Visszatérve az Electric Circus műsorához: sajnos meg kell állapítanom, hogy a fehérvári fellépésük várakozáson aluli volt. A sajtóvélemények is ezt támasztják alá. Főként azzal indokolják, hogy az előttük fellépők túl hosszan játszottak, nem tartották be a megszabott időt. Valamint azzal, hogy a Stivín–Szabados Duó után nehéz volt a hangulatot megfordítani. „… az Electric Circus műsora csalódás volt. – fejtegeti a Magyar Ifjúság cikkírója – Bizonyítja, hogy haknizni nem könnyű, sőt talán nem is érdemes, különösen jó muzsikusoknak nem.” Pár sorral később: „… a hirtelen találkozás, a szűkre szabott próbák utáni koncerten csak kapisgáltak-keresgéltek, próbálkoztak a témák egymásnak passzolásával újabb improvizációkat kibontani, langyos, tétova hangulatban. Még a hírneves Charlie Mariano is csak küszködött, nem tudta áttörni a langyos légkört.” J. Király István a Film Színház Muzsikában Szabadosék műsorára utal: „Ez után a hangulati csúcspont után a közönség már képtelen volt bármit is befogadni.” Később így folytatja: „A  megfogyatkozott, félig szendergő közönség időnként tapsolt ugyan, ráadásra azonban már senki sem gondolt.” (J. Király egyébként Marianót „világhírű amerikai rézfúvós”-nak nevezi – egy minduntalan visszatérő tévedés áldozataként –, holott a szaxofon minden ellenkező állítás dacára fafúvós, vagy ha úgy tetszik: nádfúvós hangszer! A rézfúvós hangszerek közös jellemzője nem az, hogy fémből, „rézből” készültek, hanem a megszólaltatásuk mikéntje: náluk a zenész ajkai képezik a hangforrást, míg a fafúvósoknál a rezgő nád.)

A balul sikerült koncert kapcsán egyébként nem vonok le negatív következtetést sem Charlie Mariano-ra, sem Lakatos Tónira vonatkozóan. A Colours 1977-es debreceni koncertje alapján meggyőződhettem arról, hogy Mariano csodálatos muzsikus. Lakatosról hasonló véleménnyel vagyok, őt számtalanszor hallottam: klubban, koncerten, rádióból, lemezről. Még annyit, hogy az Electric Circusból két zenészt – Jasper Van’t Hof-ot és Szende Gábort alig tudom emlékezetembe visszaidézni. (Pedig mindkettejüket ismerem, Van’t Hof-fal még interjút is készítettem a Tatabányai Jazztáborban valamikor.) A dobos Szendéről valami dereng, de Jasper… totál homály! Talán nem is volt ott a fesztiválon (?) Egy biztos: a műsorfüzetben mindketten szerepelnek.

A színházi műsorral a fesztivál első napja valójában még nem zárult le. Éjjel a meglehetősen távol eső Könnyűfémmű éttermében jam session-nel folytatódott a zene. Külön autóbuszjárat gondoskodott a közönség átszállításáról. A Fejér Megyei Hírlap május 29-i cikkében Tódor János rövid, ám érzékletes képet fest a hangulatos örömzenéről, amit Jávori Vilmos együttese nyitott meg. Megtudhatjuk a cikkből, hogy Bontovics Kati és Jiří Stivín is beszállt a zenélésbe – el lehet képzelni, milyen lehetett a hangulat… Tódornak varsói jazzklubok idéződtek fel emlékezetében: a Stodoła és az Akwarium.

Folytatjuk legközelebb a 2. (befejező) résszel


Vissza az összes cikkhez