JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Világsztárok Magyarországon

Világsztárok Magyarországon - Herbie Hancock & The New Standard All Stars a BS-ben 1997. július 11-én

1996-ban jelent meg Herbie Hancock-nak egy szó szerint szuper szextettel felvett „The New Standard” című lemeze.

Egy évvel később ennek anyagát a Budapest Sportcsarnokban is előadták – a stúdió zenészeket leszámítva – változatlan összeállításban a Hungarian Jazz Festival keretében 1997. július 11-én.

A lemez koncepciójának hátterében az áll, hogy a jazzben standard-nek nevezett számok – a jazz-zenészek jól sikerült szerzeményeinek kivételével – az 1920-as és 30-as évek tánczenéjéből szivárogtak át a jazz muzsikusok programjába, megteremtve az együttzenélés közös nyelvét, alapját. A „The New Standard” lemez célja annak bemutatására volt egy kísérlet, hogy (talán?) napjainkban is születnek a popzene világában olyan szerzemények, amelyek jazzfeldolgozások alapját képezhetik. Ezen gondolat realitásának, tetszési indexének és elterjedésének megítélését az olvasók és jazzkedvelők egyéni ízlésére bízom.

A lemezen is megjelentetett programmal fellépő Herbie Hancock All Stars Sextet volt a fő attrakciója az első ízben megrendezett Hungarian Jazz Festival kb. 6000 fős közönségének. A fesztivál még az elkövetkező két évben is megrendezésre került a Petőfi Csarnokban, de már közel sem ilyen szintet képviselő fellépőkkel.

A fesztivál 1997-ben kétnapos programot kínált, de a második nap inkább a jazz könnyedebb ágának kedvelőit, vagy talán nem is a jazz iránt érdeklődőket célozta meg.


hancock-plakat-1997-1.jpg


hancock-plakat-1997-2.jpg


A koncert jókora késéssel kezdődött, aminek következményére majd az írásom végén visszatérek. A csúszás okozta „hangulatot” csak tovább fokozta az első program megválasztása: akusztikus szólózongora koncert egy akusztikailag nem megfelelő méretes sportcsarnokban.

Szakcsi Lakatos Béla kapta ezt a feladatot, szerintem nem ért el vele átütő sikert a körülményekből kifolyólag. Emlékeim szerint amolyan GRP stílushoz köthető programot játszott (a GRP egy akkoriban felkapott, stílusteremtő törekvésekkel is bíró amerikai lemezcég volt).

Szünet, átszerelés következett, majd jött egy supergroup, még nem az amerikai, hanem a magyar: a Take 4 együttes Tomsits Rudolf (trombita), Babos Gyula (gitár), Pege Aladár (bőgő), Kőszegi Imre (dob) felállásban. Az első CD-jük 1995-ben jelent meg, tehát már a koncert előtti időkben, vagyis akinek sikerült ezt a lemezt begyűjtenie hajdanán, az otthon most is könnyen felidézheti a koncertjük hangulatát.

A jó zene után újabb szünet, újabb átszerelés következett, vagyis fél 11 körül lehetett, mikor megjelentek azok, akikre tulajdonképpen néhányezer ember már órák óta várt, a Herbie Hancock & The New Standard All Stars. Egy olyan zenekar, amelynek minden tagja külön-külön is világsztár, vagyis névszerint Herbie Hancock (zongora), Michael Brecker (tenor- és szopránszaxofon), John Scofield (gitár), Dave Holland (bőgő), Jack DeJohnette (dob), Don Alias (ütőhangszerek).

Sajnos, akkor már nagyon sűrűn néztem az órámra, mivel 11 óra előtt mennem kellett, hogy még elérjem az utolsó buszt hazafelé, így túl sok felidézhető emlékem nem maradt, de kettőt azért megosztok az olvasókkal.

- A Hancock Sextet fellépése alatt a színpadon nem használtak kontrollládákat, amelyek azt biztosítják, hogy a zenészek hallják saját és társaik játékát. Ehelyett a zenészek mindegyike jókora fejhallgatót viselt, ahogy egyes stúdió felvételekről szóló képes beszámolókban lehet látni. Nem igazán tudnék hirtelen felidézni még több ilyen technikai megoldással kivitelezett koncertet, amin én is ott voltam.

- A MaJazz 1996 áprilisi számában Oláh Kálmán lemezkritikája mellett található egy interjú is Herbie Hancock-kal. Ebből idézek egy részletet a kiválasztott new standard-ek kapcsán: „Ezeknek a daloknak általában nem annyira gazdag a harmóniájuk, mint a ’30-as évek slágereinek, amelyek tulajdonképpen már önmagukban kész jazzmelódiák voltak. Ma már sokkal nagyobb a különbség a pop és jazz-zene között, ezért nehezebb, s egyúttal nagyobb kihívás volt átültetni jazzformákra.” Ezt a részletet saját benyomásom igazolására másoltam ide. A számoknak egyszerűen nem éreztem az egyedi karakterét, ebből kifolyólag az volt a benyomásom, hogy bármelyik hangszer bármelyik szólóját bármelyik számban eljátszhatták volna.

Végül egy magánjellegű közlemény: szerencsésen elértem az utolsó buszt, igaz a világsztárok koncertjét csak rövid ideig élvezhettem.

(És akkor egy tőlem is! 1997 júliusában a Bartók Rádió megbízásából feleségem piros Suzikijával körbe jártuk fél Nyugat-Európát, hogy helyszíni riportok segítségével feltérképezzük, hogyan tudtak beilleszkedni a kint élő magyar jazzmuzsikusok az európai közegbe. Konkrétan voltunk Frankfurtban Lakatos Tóninál –aki egyik nap bevitt a Hessische Rundfunk próbájára, ahol éppen az az ausztrál James Morrison volt a Frankfurti Rádió nagyzenekarának vendége, aki mondta nekem, hogy nagyon szívesen jönne Magyarországra fellépni. Oszt, mint tudjuk, Isten malmai lassan őrölnek… Most hétfőn már fel is léphetett a MAO-val a BMC-ben!-, aztán mentünk Bázelbe (Svájc) Szakcsi Robihoz. Hazafelé szerettünk volna beugrani Berlinbe Snétberger Ferihez, de a svájci hegyi levegő megártott az Esztergomban japán alkatrészekből gyártott autónknak, így biztonsági okokból nem mertük vállalni az 1.000 kilométeres kitérőt. De még így is lemaradtunk HH-ról –akire és sztárbandájára ugyancsak kíváncsi lettem volna-, mert csak július 12-én éjjel értünk haza! – A szerk.)

Vissza az összes cikkhez