JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2021. április 22.
Batiste, Jon: We Are2021. április 21.
Lloyd, Charles: Tone Poem2021. április 19.
Mi újság? – Kész Petra2021. április 18.
Varga Dániel: Book of Navi2021. április 13.
Németh János 75!2021. április 12.
Sanders, Pharoah: Promises2021. április 11.

Világsztárok Magyarországon

Világsztárok Magyarországon – A Saxophone Summit a Budapest Kongresszusi Központban (2003. október 20.)

Igen, jól emlékszem arra a hétfői napra, a koncertre már jó előre megvettem a jegyet, és nem is sejtettem, hogy arra aztán semmi szükségem nem lesz...

Aznap tanítottam a Jazz Tanszéken, s a délelőtti óráim szünetében hívott telefonon Gőz Laci, aki a szervezésben segített Brády Mártonnak (ShowTime Budapest). Elmondta, hogy a reptéren a három szaxofonos rögtön azzal a kéréssel fordult a szervezőkhöz, hogy helyi és környékbeli népi fúvós hangszerekkel szeretnének megismerkedni, ehhez kérnek segítséget. Laci azért gondolt rám, mert Joe Lovano a tárogatót emlegette. A délutáni óráimat átszerveztem, s régi fúvós kollégám, Hollókői Lajos népi hangszereket árusító boltjába mentem, ahol rövid próbálgatást követően felnyaláboltam egy halom népi fúvóshangszert, és egy régi, de jó állapotban lévő tárogatót.

A Kongresszusi Központban nagy örömmel fogadtak a muzsikusok (Dave Liebman-nel korábban Párizsban találkoztam, 2003 tavaszán pedig a Budapest Jazz Orchestra koncertjén voltunk mindketten vendégszólisták, de sajnos nem egy számban. Joe Lovano-val pedig a Magyar Rádió jazz szerkesztője, Maloschik Róbert megbízásából készítettem interjút pár évvel korábban), s ők mint a gyerekek, rögtön "játszani" kezdtek, próbálgatták, élvezték a különleges hangszíneket, kérték, mutassak néhány magyar dallamot. Jó pár hangszer  (furulyák, tilinkók, moldvai kaval) megtetszett nekik, s meg is vásárolták azokat. Mike Brecker jelentőségteljes arckifejezéssel invitált öltözőjébe, ahol meglepve láttam, hogy tenorja félretéve hevert, ő pedig egy bolgár kaval rejtelmeit próbálta megfejteni, ebben kért tanácsot. Meglepően jól játszott rajta, akkor már jó ideje foglalkoztatta a balkáni, kiváltképp a bolgár zenei világ. Nagy tervei voltak, amelyeken akkoriban kezdett dolgozni. Javasoltam neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a bolgár kavalvirtuóz Theodosii Spassov-val, akit akkor még nem ismertem személyesen, csak pár év múlva kezdtünk együtt játszani. Lovano elmondta, hogy 1984-es debreceni koncertje (a Paul Motian Trio-val) idején hallott először tárogatót, s azóta is kereste a lehetőséget a "viszonthallásra". Játszottam neki néhány dallamot, amit a többiek is nagy érdeklődéssel hallgattak, majd Liebman is bekapcsolódott szopránon. Amikor Coltrane „India”-jának motívumaira válaszoltam azt mondta: játssz velünk este ebben a számban. Természetesen meglepődtem, de aztán Gőz Laci is megerősítette, hogy nincs semmi félreértés, már a nevem kiejtéséhez is tanácsot kértek a konferáláshoz.

Közben hazaszáguldottam a saját, Stowasser hangszeremért - azért mégiscsak azon érzem magam otthon - így a koncert elejét nem hallottam, de visszatérve a backstage-ből, szinte testközelből figyelhettem játékukat, amely annyira lenyűgözött, hogy amikor színpadra szólítottak, integettem, hogy jövök rögtön, csak még beszaladok az öltözőbe a hangszeremért. A bevezető kollektív improvizációban Liebman a szemével intett, hogy "parancsolj, tied a terep", s mondanom se kell: óriási élmény volt a zenekar hömpölygése és a három világsztár background-ja fölött (a szaxofonok mellett furulyán, bolgár kavalon és altklarinéton kísértek) lubickolnom. A téma érdekes ritmizálásban szólalt meg, amit ott kellett "megfejtenem", és aztán hármuk fantasztikus szólója (Brecker - tenor, Liebman -  szoprán, Lovano - altklarinét) után ismét jelezték, hogy szívesen hallgatnák még a tárogatót. Nem volt hát mit tennem, kötélnek álltam, s mondhatom, a Cecil McBee-Billy Hart tandem olyan drive-val, Phil Markovitz pedig olyan hangfestéssel inspirált, hogy valamiféle "jazz heaven" érzés lett úrrá rajtam... Még az öltözőben beszélgettünk, amikor Miki fiam hívott, hogy milyen meglepetés volt számára, amikor meglátott a színpadon ezzel az álomzenekarral. Alig akarta elhinni, hogy ez egy-két órával korábban derült ki, aztán megértette, hogy én sem kezdtem terjeszteni a hírét, hadd legyen meglepetés mindannyiunk számára. (Me and my lovely wife Gabriella ott voltunk a fantasztikus koncerten. Borbély Misit nem nyomta agyon a feladat súlya, egyenrangú partnere volt a világsztároknak! – A szerk.)

Koncert után Lovano azt mondta: most már sejti, mire tudja majd használni a tárogatót, s hogy mindenképp megvásárolja - azóta is gyönyörűen játszik rajta, számos lemezén, koncertfelvételén csodálom játékát.

A koncertet követő utolsó emlék is víziószerű: a Novotel Szálló bárjában ülünk hárman, Joe Lovano, Miki fiam és én. Egy kisebb tárogató kurzus keretében válaszolok Lovano kérdéseire, mutatom a speciális fogásokat, stb. Lassan már éjjel egy óra van, ő persze mindent rögtön kipróbál, fújja, kísérletezik, természetesen kalapban, ahogy mindig is... látom, hogy a pincér egy ideje már figyel minket, majd hozzánk lép, s annyit mond: bocsánat, ezt talán most már nem kéne csinálni, a vendégekre is legyünk már tekintettel! Próbálom vele megértetni, hogy nem akárki muzsikál most, de jelzem azt is, hogy értem az aggályait. Lefordítom, Joe néz, kissé értetlenül, még egy-két dolgot megkérdez, halkan kipróbálja, aztán boldog arccal elteszi a hangszert, legújabb lemezét dedikálva átnyújtja, s elbúcsúzunk.

Hogy miként találkoztam ismét a zenekarral New York-ban, milyen fúvókát vittem Joe Lovano-nak, miről leveleztünk Brecker-rel, s Liebman-nek mi volt a véleménye az „Ebony Concerto”-ról - mindezek már egy másik fejezet részei...


joe-and-mike-w-tarogato.jpg

Vissza az összes cikkhez