Bill Frisell, Moore Theatre, Seattle, Washington, USA (2016. november 5.)
Bill Frisell Budapesten is és Seattle-ben is gyakran játszik, és én is már többször írtam lelkesen a Jazzmának különféle hangversenyeiről. A mostani koncert kicsit kivételes volt, mivel nem a megszokott jazz-klubban, hanem a Moore Színházban, sokkal nagyobb közönség előtt lépett fel. Bill legújabb projektje a csodálatosra, fantasztikusra, egyedülállóra sikerült "When You Wish upon a Star" lemezhez kapcsolódik, amelyben örökzöld film- és televíziós zenék kerültek "megfrisellesítésre". Bill idén már alaposan megtúráztatta ezt a projektjét szerte a világon - habár Magyarországra nem jutott el, csak Bécsig -, és most végre "hazahozta" Seattle-be.
Majdnem megtelt a patinás nagy színház, és pontosan este nyolckor színpadra lépett a kvartett. Korábban a koncerteken, és a lemezen, Eyvind Kang brácsás is része volt a bandának, de most csak Bill, az énekes Petra Haden, a bőgős Thomas Morgan, és Matt Chamberlain dobos állt a színpadra. Matt a megszokott dobos Rudy Royston helyett "ugrott be", és remekül kísért és szólózott (persze. dolgozott már Frisell-lel korábban, pl. a Floratone lemezeken). A koncerten az új Bill Frisell lemez anyaga (”When You Wish upon a Star,” “Somewhere over the Rainbow,” "Once upon a Time in the West", "To Kill a Mockingbird" és sokmás híres melódia) a lemezen hallotthoz képest meghittebb, lecsupaszítottabb formában (és brácsa nélkül) került elénk. Az együttes nagy szeretettel, élvezettel játszott. Néha - minden átmenet nélkül, Bill-ből ki-kitört a "jimihendrix", és ilyenkor torzított overdrive hangorkán kitörések jöttek a színpadról. Aztán hirtelen visszahalkult a muzsika és visszatért a keserédes Schiffrin-hez, Morricone-hoz. Ráadásnak lenyomtak még egy “Goldfinger”-t is.
Petra-ról még annyit, hogy ő ugyebár Charlie Haden egyik lánya; Bill Frisellel már tíz éve is készített egy remek lemezt, amely - Petra sok más korábbi projektjéhez hasonlóan - nem kapta meg azt az elismerést, amelyet amúgy abszolút megérdemelne. Habár egy kicsit meg volt fázva, ma este is csodálatosan, tisztán énekelt; szöveges, és szöveg nélküli vokálokat. Kissé folk-, kissé "indie"-beütéses vokálja minimális vibratót használ, abszolút "pitch-perfect": vág, mint az üveg (tetszik látni, nem kell ide autotune, csak énekelni kell tudni..., vagy Petra Haden esetében inkább születni).
Remek kis koncert volt, fájdalmasan szép pillanatokkal. Jól láthatóan ez a lemez, és ez a projekt nagyon közel áll Bill szívéhez, és a zenészek mindegyike tökéletes választás ehhez a fajta muzsikához.
Képek.
