The Real Group + Jazzation
Tudta-e, ... hogy a Jazzationnek és a Real Groupnak már volt közös koncertje? 2015 augusztusában az Ålandicában, az Åland-szigetek „fővárosának” legnagyobb koncerthelyszínén Mariehamnban adtunk egész estés műsort.
... hogy a Jazzation 5 éve tervezi a most megvalósuló koncerteket? 2013 májusában indult útnak Duplicappella! sorozatunk, és természetesen a svéd nagyágyú már akkor a képzeletbeli listánkra került. A hétvégi koncerteket pedig 14 hónapnyi szervezés és készülődés előzte meg!
... hogy a Real Group 1989-ben megjelent „Chili Con Carne” című kompozíciója magyar sikert is hozott? Ifj. Sapszon Ferenc fakanállal vezényelte a nagydíjat megnyerő Cantate vegyeskart a giesseni kórusversenyen. Ráadásul akkoriban Homor Máté, a Jazzation basszusa is tagja volt a díjazott kórusnak!
... hogy a több, mint 30 éve működő együttesben, jelenleg angol a munkanyelv? A zenekart 1984-ben öt svéd zeneakadémista diák alapította, de a tagcserék során nemzetközivé váltak: baritonjuk dán, basszusuk pedig lett származású!
... hogy a Real Group tagjai közül Anders Edenroth már járt Pécsett is? Az együttes alapító tagja a stockholmi gyermekkórussal 1976 májusában tizenhárom évesen vett részt a III. Kodály Zoltán nemzetközi gyermekkórus találkozón Komlón, és azóta is kedves emlékként tartja számon a látogatást.
|