Kikkel beszéltem? – 50. rész: Dick de Graaf (2004. július 16.)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
A szombathelyi Bartók fesztiválra 2004 nyarán a szervezők eredetileg Tony Lakatos-t (Lakatos Tóni!) akarták meghívni Frankfurtból, de Tóninak július közepén még fellépései voltak a WDR (West Deutsche Rundfunk) bigbandjével.
A fesztivál szervezői kétségbeesetten felhívtak Bartók Rádiós telefonomon, hogy segítsek rajtuk. Erre én felhívtam Tónit Frankfurtban, hogy kit tudna ajánlani maga helyett, akiről gyanítja, hogy tudna Bartók zeneműveket játszani. Nos, egyből mondta Dick de Graaf (1954) holland szaxofonost.
Nos, Dick-kel sikerült megegyeznünk (a piszkos anyagiakról ne beszéljünk – egyébként elég emberszabású gázsit kért!), és hozzá társítottuk a Lakatos Triót (LRóbert – zongora, LKristián – bőgő, LAndrás – dob).
Zsámbékon 2004. július 16-án, pénteken léptek fel. (Másnap pedig Szombathelyen.)
Délután a „soundchecken” találkoztam először személyesen de Graaf-fal. Megköszönte a meghívást, és mondta, hogy a kedvemért írt két témát Bartók modorában. Mondtam neki, azt holnap kell játszania Szombathelyen. Erre ő: „De Neked is szeretném eljátszani. Szabad?” Mondtam neki: „Ma jó kedvem van Dick! Eljátszhatod.” Ezen mindketten jót nevettünk. Majd megkérdeztem tőle: „És még miket fogtok játszani?” Erre azt válaszolta: „Egy-két modern jazz témát, 4 dalt a „Soundroots” című CD-mről (egyet adott is ebből a lemezéből kimondottan nekem dedikálva!), és egy-két saját darabot. Ha tudtam volna, hogy ilyen gyönyörű környezetben fogok ma este játszani, akkor erre is írtam volna egy kompozíciót!”
A Romtemplom melletti domboldal megtelt jazzrajongókkal, amin egyáltalán nem csodálkoztam, hisz Dick de Graaf akkoriban az első számú holland szaxofonos volt.
Este, amikor felmentem a színpadra a mikrofonhoz óriási taps volt. Ez k.rvára felbosszantott és „kedves hangsúllyal” azt mondtam: „Don’t disturb me with your bloody clapping. I hate the personality cult, you know!” Aki értett angolul az jókat röhögött, aki meg nem az csak nézett ki a fejéből…
Aztán felkonferáltam a magyarokat, nagy taps, végül de Graaf-ot hívtam a színpadra, dübörgő taps. Pedig még egy hangot sem játszottak…
Nagyon jó formában voltak, laza másfél órát játszottak, köztük a két Dick de Graaf Bartók témát: az „A Touch of Bela”t és a „Bela”s Folk Song”-ot.
Aztán jött a szokásos forgatókönyv, levonulás 2 perces közönség tapsoltatás, végül vissza a színpadra. Ezt akkora hangrobbanás kísérte a közönség részéről, hogy szerintem még s szomszéd falvakban is hallották.
A ráadás pedig Sting „Fragile”-ja volt!
Amikor lejöttek a színpadról a koncert végén Dick de Graaf azt mondta, hogy járt már a világ sok táján, de ilyen felkonfot még sehol sem hallott. Erre mondtam neki, az itteni közönség már megszokott engem és a modoromat. Erre nem reagált semmit. Búcsúzóul mégegyszer megköszönte a meghívást.
(Aztán másnap a szombathelyi Bartók fesztiválon is nagy sikerük volt!)
