JazzMa

Friss Hírek

PARÁDÉS VISSZATÉRÉS2018. szeptember 17.
KÁOSZT IGÉRT, BÉKÉT HOZOTT2018. szeptember 14.
GITÁRFENOMÉN A BJC-BEN2018. szeptember 13.
Jazz az árkádok alatt2018. szeptember 10.
Neumann Balázs: Faith2018. szeptember 10.
Bende Zsolt: Cycle of Change2018. szeptember 05.
SZÜLETÉSNAPI JAZZÜNNEP 2018. szeptember 04.
BALÁZS JÓZSI 402018. augusztus 28.
A CSÜTÖRTÖKI HÁZIGAZDA2018. augusztus 25.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Lemezpolc kritika:
Van Morrison & Joey DeFrancesco - You’re Driving Me Crazy

Van Morrison & Joey DeFrancesco: You’re Driving Me Crazy 2018. június 06., Vas Bence

vanmorison-joeydefrancesco.jpg

Az elején el kell mondanom, hogy nem mélyedtem el Van Morrison munkásságában. Ezen sajnos a lemez meghallgatása sem feltétlenül fog változtatni.
Nem is nagyon mondanék semmit az éneklésről (egyébként sem értek hozzá); inkább megpróbálom a lehető legfontosabb, számomra pozitív élményeket összegezni.

Mivel ezt az írást vélhetőleg főként a jazz iránt elkötelezettek fogják olvasni, megpróbálnék Joey DeFrancesco-ra és társaira koncentrálni, akik egyébként nagyszerűek ezen az albumon (is).
Joey kiváló formában játszik, basszusai talán jobbak, mint valaha, sokkal többet és sokkal szofisztikáltabban használja a basszuspedálok lehetőségeit. Már rég túl van a szokásos jazz játékmódra jellemző „puffogtatáson” (=amikor a nagybőgő húrlecsapódásait, zengését imitálva általában egy alaphangon, a mérőt követve staccato játékmóddal ütögetjük lábunkkal a pedált); gyakran beilleszt a balkéz basszusmenetébe csak lábbal játszott részleteket, vagy lekíséri ugyanazt a pedálon, amit a balkéz játszik; extra hangsúlyt, „drive”-ot adva az amúgy is húzós basszusmenetének.
Szólóit nem kell ismertetnem szerintem senkinek, szavakkal úgysincs értelme körülírni, kottapéldákat pedig egy lemezajánlónál nem közölhetek (esetleg indulhatna egy ilyen rovat a Jazzma.hu-n, a Downbeat-ben is az a kedvencem).
Szép dallamvezetés, mindig pontos, előre megfogalmazott ívek, mondatok, izgalmas pattern-ek, most még blues-központúbb játék jellemzi (nyilván Van Morrison világához, elképzeléseihez igazodva).
Kiemelném az orgona dobbal való „együtt játékát”; szerves egységet képeznek, hallatszik, hogy teljesen összeszoktak és egy hullámhosszon vannak.

 Néhány részlet a lemezről, mely valamiért megfogott:

„All Saints Day” – Jimmy McGriff és Groove Holmes legjobb pillanatait idézi a dob-orgona együttműködés, az orgona solo kifejezetten McGriff szellemiségében foganhatott.

„Goldfish Bowl„ – nagyon ízes, finom gitár és orgona improvizációt hallhatunk. Mellesleg szerintem ez az egyik leginkább összeálló szám; szöveg centrikus és ez nagyon jót tesz az egésznek.

„Evening Shadows” – érdekes az arrange, illetve Joey solo-ja nagyon erőteljesen indul.

A „Magic Time”-ban csodálatosan szép a kíséret (bárcsak hangszer játszotta volna fel az énektémát… nekem túl erőszakos az ének, rengeteg olyan hajlítással, aminek nem látom értelmét – mintha a szövegtől teljesen függetlenül, öncélúan működnének ezek a kis frazírok – ezt én sajnos nem szeretem)

Egy izgalmas trombita solo-t is hallhatunk, az egyébként trombitán (és még énekben) is kiváló Joey DeFrancesco-tól.

A lemez címadó dalánál, a „You’re Driving Me Crazy”-nél ismét a gitár és orgona játékát emelném ki. Az orgonában egy kis különlegességet is hallhatunk: az ún. „squabbling” játékmódot: egy speciális regisztráció és játékmód együttese (oktávban kettőzött dallam és közte akkordhangok, vagy ami éppen kézre esik)– nagyon jó, szinte tankönyvbe illő példa.

Every Day I Have The Blues”: egy igazi klasszikus, erős, „groovy” az orgonabasszus, nagyon szépen viszi a hátán az egész dalt. Külön érdekesség a gitár autentikus, blues sound-ja.

Nem lesz a kedvenc lemezem sajnos. Nem igazán érzem, hogy összeállna egy egységes egésszé semmilyen értelemben.

Valószínűleg velem van baj (hiszen általában elég jó értékeléseket kapott), ezzel együtt remélem senkinek a kedvét nem vettem el a meghallgatásától. Érdekes zenei kísérlet, valószínűleg minden hallgatónál más eredményt hoz majd. Kár, hogy nincs mód valamiféle párbeszédre, igazán kíváncsi lennék, kire milyen hatással lesz, illetve milyen gondolatokat ébreszt.

1. Miss Otis Regrets (Cole Porter) 
2. Hold It Right There (Terry, Grey, Vinson) 
3. All Saints Day (Van Morrison) 
4. The Way Young Lovers Do (Van Morrison) 
5. The Things I Used To Do (Eddie Jones) 
6. Travellin' Light (John Mercer, James Mundy, James Young) 
7. Close Enough For Jazz (Van Morrison) 
8. Goldfish Bowl (Van Morrison) 
9. Evening Shadows (Van Morrison / Acker Bilk) 
10. Magic Time (Van Morrison) 
11. You're Driving Me Crazy (Walter Donaldson) 
12. Everyday I Have The Blues (Peter Chatman) 
13. Have I Told You Lately (Van Morrison) 
14. Sticks And Stones (Titus Turner) 
15. Celtic Swing (Van Morrison)


Van Morrison – vocals, saxophone
Joey DeFrancesco – Hammond organ, trumpet
Dan Wilson – guitar
Michael Ode – drums
Troy Roberts – tenor saxophone

Sony Legacy
Megjelenés: 2018. április 27.


Vissza a lemezhez