JazzMa

Friss Hírek

RUSZTIKUS SZOMBAT2018. augusztus 13.
Végezetül2018. augusztus 06.
Debrecen – Coda2018. augusztus 06.
Szombat esti bebop2018. augusztus 06.
Szombaton is bor és jazz2018. augusztus 05.
Mindenki másképp csinálja2018. augusztus 04.
DEBRECEN FELÉ, FÉLÚTON 2018. augusztus 04.
Viharos kezdés2018. augusztus 03.
Első nap, utolsó koncert2018. augusztus 03.
BEVÁLTOTT NYEREMÉNY2018. augusztus 03.
Nexus LineUp: Fragments2018. augusztus 03.
EGRI A NÉGYZETEN2018. augusztus 01.
QUINCY JONES 852018. július 23.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

Németh Ferenc Trió 2018.06.29. Lamantin Jazz Fesztivál

A szombathelyi fesztivál zárónapjának utolsó koncertjén a New Yorkban élő magyar dobos, Németh Ferenc triója lépett fel, és telt házzal búcsúztatta az idei rendezvényt.

Ahogy a koncert felkonferálása során Feri elmesélte, a zenekar tagjaiban a Thelonious Monk Institute of Jazz a közös pont, és bár régen ismerik egymást, ebben az összeállításban most voltak először láthatóak, hallhatóak. A triót a magyar doboson kívül az izraeli Eli Degibri (szaxofon) és a Párizsban élő amerikai Joe Sanders (bőgő) alkotta. Degibri és Feri közös pontja és meghatározó élménye, hogy mindketten játszottak korábban valamilyen formában a világ egyik legnagyobb zongoristájával, Herbie Hancock-kal.

A mostani fellépés anyaga az elmúlt egy év termése. Feri elmesélte, hogy különböző hatások érték az utóbbi években a koncertjein, nagyon nagy inspiráció érte pl. Lionel Loueke gitárostól, aki már régóta zenei partnere jó néhány formációban. Az eltérő helyszínek és országok is befolyásolták a kialakult zenei koncepcióját, elhangzott egy szám, amelynek „Marrakesh” volt a címe. Az elhangzott szerzemények jelentős része bonyolult ritmusképletekkel készült, a számokon belüli gyakori ritmusváltással. Eli Degibri nagyon nagy átéléssel, időnként már extázis közeli állapotban játszotta szólóit. Remek formában volt. Joe Sanders nem is annyira bőgőjátékával, mint inkább színpadi tevékenységével volt egyedi. Kalapban, fekete csokornyakkendőben és egy rombusz mintás zokniban, cipő nélkül töltötte el az időt a pódiumon. Időnként sétálgatott, biztatta a többieket, majd szinte táncra kérte bőgőjét és ismét csatlakozott két társához. Feri egyik blokk előtti konferálása alatt pedig szinte elalvásig relaxált. Érdekes színfoltja volt a triónak a maga bohémságával.

Németh Feri ebben a trióban természetesen teljesen más szerepet kapott, mint amikor tavaly Snétberger Ferenc hármasában láttam Pécsen. Most nem a kísérő szerep jutott neki, a szerzemények szinte teljes egészében tőle származtak, külső szemlélőként olyan érzésem volt, mintha időnként egyszerre hallanék egy dob szólót egy szaxofon szólóval. De semmilyen zavaró érzés nem volt ebben, inkább kiemelte a zenészek óriási virtuozitását. A dobszerkó egy kis elektronikával is kiegészült, néhány számban a bevezető effektusok ezzel készültek el. Sőt a koncert vége felé vokóderen keresztül ismerős dallamok csendültek fel, Feri a közönséget is bevonta a „Kis kece lányom…” néhány taktusa erejéig. Rögtön „déja vu”-m lett, hiszen két héttel ezelőtt Sopronban, Richard Bona ugyanezzel a dallammal kedveskedett nézőinek. Alföldi emberként úgy látom, hogy a friss hegyi levegő, az Alpokalja közelsége ezt hozza ki a zenészekből. Mikor a dalok elfogytak, ráadásként még egy számot kaptunk, amelynek befejezésekor – furcsa módon – Miles Davis „Jean-Pierre” című számának néhány taktusát hallhattuk.

Ezzel véget is ért a fesztivál, ismét remek szervezésben, teltházas koncertek maradtak a hátunk mögött, és ilyen jó programok után, a főszervező Tímár Péternek kemény feladata lesz, hogy a jövő évi, jubileumi rendezvény a mostanit felülmúlja majd.  De mindent meg kell próbálnia, hiszen az már a huszadik lesz…

joesandersintroducing.jpg

lamantin-jegy.jpg

Vissza a hírekhez