JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2021. április 22.
Batiste, Jon: We Are2021. április 21.
Lloyd, Charles: Tone Poem2021. április 19.
Mi újság? – Kész Petra2021. április 18.
Varga Dániel: Book of Navi2021. április 13.
Németh János 75!2021. április 12.
Sanders, Pharoah: Promises2021. április 11.

Világsztárok Magyarországon

Világsztárok Magyarországon – A Herbie Hancock Quartet és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közös koncertje, Kaszás Ferenc szemével (2005. május 25.)

Kaszás Feri 2000 és 2005 között felkérésünkre (me and my lovely wife Gabriella, you know!) az általunk idehozott amerikai világsztárokat gardírozta. Ez történt 2005 májusában is, mikor Herbie Hancock különleges produkcióját léptettük fel a Budapest Kongresszusi Központban. Az alábbi cikk terjedelmesebb változata 2013. március 3-án jelent meg először a JazzMa.hu-n! – A szerk.

Amikor 1976-ban, 14 évesen, a veszprémi Lovassy gimnázium jazz klubjában “fine decadent” érzülettel vegyes ámulattól révedezve hallgattuk barátaimmal még nyugati importból bekerült Head Hunters bakelitről Herbie Hancock talán leghíresebb felvételét, a “Chameleon”-t, álmodni nem mertem volna, hogy egyszer személyesen is megismerhetem a világ egyik legnagyszerűbb muzsikusát. 2005 májusában aztán, amikor a mester a Gershwin’s World projekt keretében Magyarországra érkezett és a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarával tisztelgett a zeneszerző előtt a Kongresszusi Központban adott koncerttel, én kalauzolhattam Budapesten.

Herbie, világsztárhoz képest közvetlen, laza, jókedélyű ember, akiben nyoma sincs a sikeres zenészeknél sokszor tettenérhető beképzeltségnek és fontoskodásnak, inkább a teljes profizmus és a zene iránti alázat és többi zenésztárs irányában kimutatott tisztelet jellemzi.

Nagyra értékelte, hogy ismertem gyakorlatilag teljes lemezre rögzített életművét (ami egyébként számomra részben hivatalból is kötelező volt, gondoljunk a Warner Bros.-nál felvett lemezeire (Fat Albert Rotunda, Mwandishi, Crossings), illetve az Elektránál közreműködőként rögzített Joni Mitchell gyöngyszemekre (Travelogue, Mingus). Megtárgyaltuk többek között természtesen a hét lemeznyi Blue Note-os korszaktól kezdve a Miles Davis Quartet lemezeket (1965-68) és a V.S.O.P.-t is, érintve az innovátorként a közelebbi múltban készített New Standard és Future 2 Future című korongokat is. (Ez utóbbit volt szerencsém élőben is megtapasztalni a Montreux-i Jazz Fesztiválon). Elmesélte, hogy milyen nagyra tartja Wayne Shortert, aki szerinte az egyik legjobb ma élő zeneszerző és legjobb haver illetve zenésztárs is egyben. (Lásd, illetve hallgasd pl. duólemezüket: Herbie Hancock/Wayne Shorter: 1+1, rajta a híres “Aung San Suu Kyi” tribute.)

A Gershwin koncerten a zenekart Robert Sadin vezényelte, aki a nagyzenekari hangszereléseket is készítette. A magyar zenekarról egyébként mindketten szuperlatívuszokban nyilatkoztak. A koncert technikai feltételeit rögzítő rider kikötötte, hogy Herbie csak Fazioli zongorán játszik, ezért egy ilyen márkájú vadonatúj grand piano-t kellett a koncertterembe hozatni Bécsből (amelynek tényleg fantasztikus hangja van), hiába volt a BKK-ban állandóra egy Steinway.

Mint Herbie a koncerten is említette, egyes purista kritikusok a Headhunters lemez megjelenésének idején kritizálták és próbálták lebeszélni a szintetizátorok és a technika egyéb vívmányainak a használatáról zenéjében, de őt a kritika fanyalgása sosem zavarta. Budapestre is több racket hozott, tele különböző effektekkel, computerekkel, vocoderrel, elektromos billentyűs hangszerekkel, és használta is őket bőséggel. (És Magyarországon először ő használta az 5.1-es surround technikát, ami miatt a gyakorlatlan nézők csak úgy kapkodták a fejüket! – A szerk.)

Szerintem Miles Davis óta talán ő tett legtöbbet a mai jazz-hangzás megújításának és más irányzatokkal történő ötvözésének a területén. Popzenei “kirándulásainak” arrangmentjei is különlegesek, megtalálják azt a határt, ahol akár örökzöldek, akár Beatles vagy Stevie Wonder slágerek élvezhetőek maradnak a jazz keretei között is. Sőt, új értelmet illetve megközelítést kapnak.

A komolyzenei kitérőt sem csak Gershwin miatt tette, eleve sokat hallgatja Sztravinszkijt, Bartókot és Stockhausent. Emellett persze termékeny és sikeres zeneszerző is, olyan jazz örökzöldekkel, zenészkörökben kötelezően tananyagként nyilvántartott kompozíciókkal, sőt mondhatni a maguk idejében és műfajában világslágerekkel mint a “Cantaloupe Island”, a “Maiden Voyage”, a “Watermelon Man”, a “Chameleon”, a “Rockit”, a “The Sorcerer”, a “Madness”, a “Speak like a Child”, az “I Have a Dream”, és még sorolhatnám.

Előkerült olvasmányemlékeimből egy anekdóta, miszerint Herbie Hancock ifjú titánként tanácsért fordult akkori zenekarvezetőjéhez, mondván “Mester, ennél a résznél nem jut eszembe semmi”. Miles Davis, mert ő volt az illető bandleader, ezt felelte:  “Akkor ott  ne játssz semmit, akkor játssz, amikor eszedbe jut valami.” Aztán Herbie egyszercsak beütött egy hangot, mire Miles azt mondta: “Na, az az egy hang, amit beütöttél, kurva jó volt!“ Ez a jelenet jól jellemzi azt a kreatív atmoszférát, amelyben a jazztörténet egyik meghatározó szupergroupjának, a második Miles Davis Quintetnek tagjaként Herbie részt vett a mai modern jazz hangzásvilágának (ki)alakításában a hatvanas évek második felében (teszi ezt azóta is) és egyben azt a kötetlen lazaságot, ami a zene irányzatok közül egyedül a jazz sajátja és egyúttal végtelen lehetőségeinek forrása is.


dani-herbie-feri.jpg


A fenti fotón a backstage-en Herbie-vel és fiammal, Danival vagyunk láthatók, a képet Mrs. Maloschik, vagyis Szász Gabi készítette.

Vissza az összes cikkhez